GYÉKÉNYES

Általános információk:

A ma 1208 főt számláló Gyékényes település Horvátország határa mentén helyezkedik el. A mára már művelés alól kivont bányatavai nagy tisztaságúak. A Gyékényesi Bányató számtalan sportprogram helyszíne, főleg búvárversenyeké. Egy-egy alámerülés alkalmával, rákokkal és medúzával is találkozhatunk. Az ivóvízellátás színvonala Európai színtű.


Gyékényes történelme és látnivalói:

A település az őskortól kezdve lakott hely volt, ezt a kotróból kiemelt mamutcsontok, agyarak, fogak és rénszarvas agyarak igazolják.
Az 1380-ban Gykynes alakban oklevelekben előforduló település már a rómaiak idején is lakott hely volt. Gyékényes és Gola (Horvátország) között az időszámításunk utáni második századból származó tíz tamulust (temetkezőhelyet) tártak fel a régészek, így valószínűleg Burgus vagy Castellum lehetett.
1476-tól kezdve fontos átkelőhely lesz Horvátország felé. Ezt a pozícióját még a török időkben sem veszítette el, amikor a folyamatosan működő vámot rév egészítette ki. 1600-ban Kanizsa eleste után török kézre került, akik lerombolták a középkori Szent Margit templomot, köveit pedig a kaproncai vár építéséhez hasznosították. A lerombolt templom pótlására 1625-ben került sor, amikor az Ágoston rendű evangélikus hitközség templomot emelt. A jelenlegi gótikus templom azonban csak 1887-ben épült, evangélikus iskolát üzemeltettek mellette.
Gyékényes hosszú időn keresztül két részre tagolódott, Alsó- és Felső- Gyékényesre. Az alsógyékényesi részben főleg katolikus vallásúak, míg a felsőgyékényesiben pedig evangélikus emberek éltek. A katolikusok klasszicista műemlék jellegű templomukat 1830-35 között építették fel. Az 1900-ban felújított és mellékoltárral megtoldott templomnak kiemelkedő értékét 4 freskója, valamint az 1886-ban Jakobey Károly által festett híres oltárképe képezi. A katolikus templom udvarában kereshetjük fel az 1848-as forradalom és szabadságharc idején az alsó-segesdiek által lemészárolt Jellasics bánnal betörő tisztek és katonák sírjait.
A Lankóczi erdő a berzence-somogyudvarhelyi erdők folytatása, égeressel és tölgy-kőris-szil ligeterdőkkel borított mocsaras, lápos vidék. Fő értéke a kockás liliom (Fritillaria meleagris Liliaceae), a tömegesen nyíló vörösesbarna, sakktáblaszerűen foltos virágokat április és május hónapban az erdő északnyugati részét övező réten kereshetjük fel. A kockásliliomon túl igen értékes a mocsaras részek madárvilága és kétéltű állatvilág.


Rendezvények:

A tavak közül a legnagyobb területűnek a legjobb a kihasználtsága, motorcsónak-modellező bajnokságnak, Forma 500-as motorcsónak EB futamnak is már több alkalommal színhelye volt. Rendszeresen rendeznek búvár európa- és világversenyeket: 2003-ban világbajnokság, 2006-ban európa bajnokság, minden évben Amphora világkupa futam.